Kedves Versenyzőnk!
Sok szeretettel köszöntünk a II. Görögkatolikus Tudásolimpián.
Az elmúlt tanévhez hasonlóan ebben az évben is a verseny célja, hogy a közel egy tanéven átívelő versenyszituáció alatt minél komplexebb rálátást nyerjetek az adott idegen nyelv nyelvtani problémáira, valamint a görögkatolikus világgal idegen nyelven is ismerkedjetek meg egy kicsit.
Az tavalyi év sikerén felbuzdulva ebben az évben már 2 nyelvből és 2 kategóriában indítjuk el a versenyt.
Ebben a tanévben 3 fordulón, illetve az azt követő döntőn kellene végighaladnotok.
Minden forduló 2 részből áll.
Az első rész – 2 hét időtartamú- a gyakorlás időszaka.
A második rész -1 hét időtartamú– a feladatlap és a teszt kitöltésének időszaka.
Aki interneten fogja kitölteni a feladatlapot és a tesztet, az a www.tudasolimpia.hu oldalon a bejelentkezési azonosítójával fogja tudni majd elérni a megoldandó feladatokat, de ezek csak a tesztírás hetére lesznek megnyitva! Aki papír alapon szeretné kitölteni a feladatokat, azoknak postai úton fogjuk elküldeni.
Minden fordulóban lesz egy olvasott szövegértést mérő feladat, aminek a témája mindig valamilyen formában a Görögkatolikus Egyházhoz fog kapcsolódni. Ezen felül lesz egy nyelvtani teszt is, aminek a témáját mindig előre fogjátok tudni, hogy gyakorlással szépen felkészülhessetek a teszt és a feladatlap kitöltésére.
Versenynaptár
|
I. forduló NOV.28. - DEC.18. (tesztírás, feladatlap kitöltése: dec. 12-18.) |
II. forduló JAN.9. - JAN.29. (tesztírás, feladatlap kitöltése: jan. 23-29.) |
III. forduló JAN.30. - FEBR.19. (tesztírás, feladatlap kitöltése: febr. 13-19.) |
|
|
ANGOL I. |
KÉPESSÉG kifejezése |
BEFEJEZETT JELEN - FOR és SINCE használata |
FELTÉTELES MÓD I. |
|
ANGOL II. |
MELLÉKNEVEK FOKOZÁSA |
FELTÉTELES MÓD II. |
FÜGGŐ BESZÉD JELEN IDEJŰ ÁLLÍTMÁNNYAL |
|
NÉMET I. |
PRONOMEN |
PRAPOSITION |
INFINITIV |
|
NÉMET II. |
Präteritum, Perfekt, Plusquamperfekt |
AKTIV und PASSIV |
MODALVERBEN |
Jó versenyzést kívánok!
Inántsy-Pap Ágnes
SZAGKHF lektorátusvezető